Paradicsomos lasagne és lencseleves

Paradicsomos lasagne

Régóta nem történt említésre méltó attrakció mifelénk, de Rózsa nénit berendelték kommunista szombatra (olyan, mint Kádár alatt volt: dolgozni kell, pénz nicsta). Ennek alkalmából rám bízta a főzést, mondván, hogy lencselevesre vágyik, meg valami mindegymire. Így most a hétvégén végre elkészíthettem, kipróbálhattam, megkóstolhattam, ami már egy ideje erősen csiklandozta az elmémet belülről: egy jóféle, paradicsomos lasagne után áhítoztam már egy jó ideje, éppen ilyenre ni:

A vásárlással nincs gond, minden van, ami szükséges; a mélyhűtőben van egy kis darált husi hagymán ledinsztelve, fűszerezve, szépen előkészített, feldarabolt, Becskén termett zöld színű zöldbab, valamint piacon termettem-vettem-szeleteltem típusú csiperkegomba. A spájzban is volt még egy félkilós csomagban lasagna tészta, nomeg egy literes paradicsomlé, szép piros és jó sűrű, sokkal jobb lesz, mint a semmi-ízű-keményhéjú friss paradicsom, amit ilyenkor kapni lehet. Sajt meg mindig van a hűtőben, hát tényleg már csak neki kellett kezdeni.

Így aztán a húst nem mostam meg, nem megtisztítottam meg, nem daráltam le. A zöldségeket szintén nem mosom,  nem pucolom, nem aprítom. Szintén elmaradt a hús dinsztelése a hagymás zsíron, nem fűszereztem, csak kiolvasztottam és ott várta sorsát a pult végiben.

A zöldbabot és a gombát viszont kissé megpároltam. Kevéske zsíron éppencsak megfuttattam egy kis fej vöröshagymát, tényleg csak a rend kedvéért, hogy azért megadjam a módját a dinsztelésnek. Egyszerre bedobáltam a zöldbabot és a gombát, megsóztam, és kislángon, fedetlenül pároltam, míg a zöldbab hersegősre-roppanósra, úgy kb. félig meg nem puhult. Ekkor levettem a tűzről, és belekevertem egy fél marék bazsalikomlevelet, ami utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy ott fonnyadozik egy erkélyládában és meg kellene már locsolni, mert fülsértő SOS-t bólogatnak a levelei. Locsolás után leszedtem egy maréknyi levelet, és csak akkor vagdaltam össze, amikor bele kellett már tenni a kajába. Imádom az illatát a kezemen... Felfüggesztettem a szimatolást, elkevertem, megkóstoltam, megsóztam. Úgy sózom, hogy kompenzáljam a tészta sótlanságát.
Ekkorra eljutottam odáig, hogy elkezdjem összerakni a kaját.

Kizsíroztam egy kb. 18x28 cm-es jénai tálat, ősrégi, gyönyörű darab, még fedele is van. Lereszeltem kb. öt dekányi füstölt Karaván sajtot, és jól felráztam, a paradicsomlét még felbontás előtt, majd beleöntöttem a jénai aljába egy keveset, szépen elterítettem. Így lett egy kb. 2 milliméter vastagságú, szép piros löttyszőnyeg az edény alján. Erre tettem az első réteg tésztalapot, egymást félig átfedve. 

Itt némi lapszabászati ismeretek is szükségesek, de no problem: a jénai sarkához csak úgy kézzel lecsíptem a tésztalap sarkaiból egy-egy háromszöget, rádiusz helyett. Ahol meg keskenyíteni kell a lapot, a pult széle pont jó vonalzónak, a tenyerem meg prímán leszorítja, már csak le kell nyomni a kiálló felét, és lecsipkedni a maradékot. Persze nem dobáltam el a lefarigcsált darabokat, hasznosult mind a tálban. 

No, az így kiszabott gyönyörűszép tésztaréteget meg is kell öntözni paradicsomlével, mert valami folyadékot be kell szürcsölnie a sütés folyamán, különben kemény lesz, mint az ősi rovásírás hordozói. E kívánalomnak eleget téve, gondoltam, jöhet rá a zöldséges hús fele, és a nemes gondolatot tett követte. Hogy szebb legyen, meghintettem pirospaprikával, és az előre lereszelt sajttal szép egyenletesen megszórtam, remélve, hogy a megolvadt sajt majd összetartja tálaláskor. 

Ezt megint leöntöttem paradicsomlével, és egy újabb tésztasor következett, rá ismét paradicsomlé, a maradék zöldséges hús, reszelés, pirospaprika, sajtszórás, újból paradicsomlé, és végül a mindent befedő tésztaréteg. 

Nem találjátok ki; erre is paradicsomlét öntöttem, szépen tocsogott az egész a lében, bár épphogy csak ellepte, nem úszkálhat benne az anyag, mert túl lucskos lenne az étel, és az ugyebár csak káposztában helyénvaló. A maradék reszelt sajtot, ami mintegy 10 deka lehet, eligazítom a tetején, lefedem, és a 200 fokra előmelegített sütőbe teszem.
Kb. 20-25 perc múlva sülni kezd, félórát még sütöm, majd leveszem a fedelét és addig pirítom, míg a sajt a tetején ropogós pirosra nem sül.

Hááát... Nem akarok szerénykedni, embertelen finom lett, még Rózsa néni is megdicsérte: "Ebbe aztán szépen belefutottál, öreg!".

Tényleg nem volt bolond ötlet a rétegek megsajtozása, azért sikerült ilyen szépen tányérra tenni, mert a zöldséges-húsos ragut sajtoztam, nem a tésztát. Tehettem volna bele tojást is, de az elvonta volna az ízeit, a sajt meg úgyis passzol hozzá...
A receptet a Kifőzdén láthatjátok, "Húsos-gombás rakott tészta" néven: www.kifozde.hu