GOMBALEVES VEGYES SZÁRÍTOTT ERDEI GOMBÁBÓL
Ha erdei gombából akarok valamit készíteni, ki vagyok téve a piac szenonális kínálatának, ami prózaian csak annyit tesz, nem mindig kapni mindent. Évszak, időjárás és szerencse dolga a beszerzés, ezért folyamodom a szárított gombához. Ez egyáltalán nem olcsó ugyan, de bármikor kapható.
Mindenfélét irkálnak a neten a szárított gombáról, nekem különösen az nem tetszik, hogy csak egy pillanatig tartson a mosás. Úgy látszik, vannak, akiknek kulináris élvezet-többletet jelent a homok és föld csikorgatása a fogak alatt, hát helyes kis családom (jómagamat is beleértve) nem tartozik ebbe a csoportba. A másik dolog az áztatás, hát itt aztán minden megtalálható a széles skálán, kezdve a nem áztatástól az egész éjszakás áztatásig.
Én jól letisztogatom, megmosom a gombát, mert finnyás vagyok. Ha levest készítek, nem gond az áztatás, az áztatólé is belekerül, nem vesztek ízanyagot, ha sokáig áztatok. És a tapasztalat szerint pirított gombát nem érdemes szárított alapanyagból csinálni.
Nagy levesimádók vagyunk, majdnem minden nap egy-egy könnyű kis híg leveske van vacsorára, az nem árt az emésztésnek, és nem is hízlal. Hol egy tojásleves, vagy kis brokkoli krémleves, esetleg frankfurti leves, korhelyleves, netán egy derék gulyás, vagy egy jó kis csülkös bableves, hogy szépeket álmodjon az ember, ugyebár. Hát lássuk csak, mit is kezdtem a 30 grammos szárított erdei vegyes gombával, amit feleségem hozott haza a minap:
A szárított gombát kiborítom, kicsit átmozgatom, hogy kipotyogjon a homok és föld, majd hideg vízbe teszem, kézzel jól meglütybölöm, és áztatom fél órát. Ezután kézzel kiszedem a vízből, és elcsodálkozom, mennyi föld marad még a rázogatás után. Tiszta vizet veszek, és beleteszem az így átmosott, megtisztított gombát, és ott is hagyom minél több időre, de minimum három óra hosszig.
Amikor letelik a türelem, kiszedem (megint csak kézzel), lecsöpögtetem és éles késsel megvagdalom kicsit, ne legyenek lepedőnyi darabok benne, csak ami nem lóg le a kanálról. A levét félreteszem, jó kis aromás folyadék, megy majd bele a leveskébe.
Kevés zsíron hagymát pirítok, lesózva. Egy kis fej vöröshagymát vágtam fel, amilyen apróra csak tőlem tellett. Amikor megpuhult, még kínoztam egy percet, mjd egy fél TV-paprikát aprítottam rá, jó kis narancsvörösbe forduló színűt, igazodva az őszi divatszínekhez. Ezt is puhulásig pirítottam, majd lhúztam a lábost a tűzről, és belekevertem egy púposabb kávéskanálnyi jóminőségű pirospaprikát. A szakma őrölt fűszerpaprikának is nevezi, de hát én nem vagyok szakma, én lelkes dilettáns vagyok, úgy hívom, ahogy nagyanyámtól hallottam és kész. Egy pohár vizet zúdítva a lábosba, megakadályoztam, hogy megégjen a pirospaprika, máris visszatettem az egészet a tűzre, bele a gomba, pár csipetnyi fehérbors, és óvatosan leöntve az áztatólé, hogy az aljára ülepedett maradék sóder ne kerüljön a levesbe. Találtam még a hűtőben még egy nyeszlettebb lukullusz-paradicsomot, ami a kertben termett Becskén, ezért borzasztó finom íze van, apróra vágtam, hogy a héja ne zavarjon, és beletettem a leveskébe, hadd üdítse az ízeket. Került még utána egy kávéskanál só is, felforraltam, beállítottam a takaréklángot, lefedtem, és felhúztam a percjelzőt 30-ra.
Tehát fél órám volt arra, hogy megmossak kb. fél kötésnyi petrezselymet, letépkedjem a leveleit és deszkán, éles késsel, apró izinkekre kaszaboljam, sűrű morgások közepette, mert a petrezselyem folyton a kezemre ragadt. Meg a kés pengéjére, meg mindenhova, csak ott nem maradt, ahol lennie kellett volna: a deszkán, egy kupacban, illedelmesen apríttatván. Az ilyesmi csak a tévészakácsoknak sikerül, de ők sokkal nagyobbra darabolják, persze nem eszik meg, így nem az ő szájpadlásukra tapad a levélke.
Amíg a petrezselyemmel vívtam, elfogott a pánik: olyan kevésnek tűnt az a gomba, elég lesz-e? Szerencsére volt otthon csiperke is, tehát azzal a kifogással, hogy a vegyes erdeibe belefér 3-4-5 szalongomba is, megtisztítottam, felszeltem és beleborítottam a lábosba, még volt 20 perce főni a "kész" jelzésig.
Ezalatt még jutott idő a csurgatott tészta előkészítésére. Nosza, bögrébe felütök egy tojást, teszek rá 1-2 csipet ételízesítőt (szebb színe lesz a tésztának) és pár kanál finomliszttel lágy, kissé folyós tésztát kutyulok belőle. Olyat, hogy ha megdöntöm a bögrét, lávalassúsággal zúduljon a levesbe.
Az erdei gombák nem voltak vadak, nem túrták ki, megtűrték a "szelíd" rokonokat, együtt szépen megfőttek. Kicsit feljebb nyomtam a lángot, és folyamatos keverés mellett belecsurgattam a tésztát. A csurgatás vastagsága és a keverés sebessége alakítja ki a tésztacseppek méretét. Nem kell úgy keverni, mint a ventillátor, mert akkor rántás lesz belőle, csak szép komótosan. Mikor kifogytam a tésztából, rá is tettem a petrezselymet, elkevertem, hagytam egyet rottyanni, és elzártam a gázt, kész a finom leveske.
Egyáltalán nem volt zavaró benne a csiperke, de az igazsághoz tartozik, hogy mennyiségét tekintve elég lett volna a szárított gomba. Viszont nagyon finom volt, én még a tányéromba beleszórtam egy kis vágott kaporlevelet, isteni lett tőle. A tejfölt feleségem próbálta ki, ő sem bánta meg.
Máskor is csinálunk ilyet, megérte.
