Ez tulajdonképpen egy munkás, babrálós étel - lenne, ha nem tartanánk a mélyhűtőben előre megpucolt, lereszelt zöldséget, apróra vágott kelkáposztát, és nem darálnánk redszeresen prézlit a maradék fehér kenyerek héjából (ezt használjuk a bolti zsemlemorzsa helyett). És most még lereszelt gombánk is volt, darált hús is, hát miért ne vágtunk volna bele egy régen szunnyadó, nagyszabású terv megvalósításába.
Rendszeresen, periodikusan piszkálta gasztronóm énemet a gondolat, hogy ha a németek mindenféle szalonnás meg sonkás gombócokat csinálnak, mért nem szállok be én is a buliba és mért nem csinálok egy jó kis magyaros darált hússal töltött gombócot? Vagy pörkölteset? Ne féljetek, a rántott húsost még érlelgetem magamban, és nem adom közre kóstolás nélkül...
Most végre megkaptam a feleségi engedélyt: "De mi lesz az Ági lánnyal, ő nem eszik húst, éheztetni akarod? - Nem fog éhezni, ő gombásat ka!" - vágtam rá reflexszerűen, és már akkor tudtam, hogy nem lesz egyszerű a dolog...
A gombócba darált húst teszek, hagymás zsíron megpirítva, borssal-sóval-pirospaprikával, jó fűszeresen. Térfogatához képest a husit, mint tölteléket relatíve sok tészta veszi majd körül, az összhatás nem lehet semleges, ki kell virítson a hús íze, ezért jó kis szaftos husi legyen, lapocka vagy tarja.
Az imént vázolt térfogati problémák miatt a gombával már kicsit többet kellett morfondíroznom. Végül a barna csiperke mellett döntöttem. Azért, hogy pépes legyen a töltelék, lereszeltem a gombát, és ugyanúgy hagymás zsíron pirítottam, csak borzasztó forrón, nagy hővel "ütöttem meg", így a gomba előbb kezdett főni, minthogy kiadta volna a levét. A lé első megjelenése után rögtön lehúztam a tűzről, és hasonlóan a húshoz, sóval-borssal-pirospaprikával illettem, bár a borssal ezúttal nem bántam annyira szűkmarkúan, a gomba vonzza a borsot, hát adjuk meg neki, ami javára válik. És hogy az ízhatást fokozzam, füstölt sajtot reszeltem a gombába, ha nem adagolom túl, segít kiemelni a gomba ízét, és hozzáadja a saját füstös-savanykás aromáját. Nem volt itthon házi füstölt sajt, beértem a magyar sivatagi változattal.
Ráadásul egy kis extra íz is került még a gombába, egy falatnyi reszelt citromhéj, de igazán csak egy csipetnyi, nehogy elrontsam vele. Bevallom, kicsit aggódtam, de amikor megkóstoltam, tudtam azonnal, hogy győztem, be fog válni. És mert a gombában benne maradt a leve, ezt a gombócban, főzéskor fogja kiizzadni, felvesz egy kis füstös-citromos ízt, és aki csak megkóstolja, fennakad az összes szeme a gyönyörűségtől.
A gombóc esetében egy öszvér-változat nyerte el a megfőzetés dicsőségét: kicsit knédlis ízt akartam adni neki, ezért kis krumplit és kevés pirított zsemlemorzsát is tettem a tésztába. A zsemlemorzsa tulajdonképpen az apróra vágott és megpirított zsemlét váltotta ki, mert a zsemlegombóc is nagy kedvencem, de kockázatos is megtölteni egy zsemlegombócot és nem is elég szép, tehát marad a prézli. Szerencsére már évek óta magunk daráljuk a prézlit, a fonnyadt, maradék, de finom fehér kenyér héját kb. egycentis belével levágjuk és vászonzacskóban megszárítjuk, végül megdaráljuk, átszitáljuk. A robotgéppel félóra alatt előállítunk egy kiló körüli mennyiséget, nem nagy ügy. És mivel a nagyobb szemű morzsák külön vannak szitálva, csak bele kell tenni egy láboskába egy-két marékkal, és pirosra pirítani, jobb, mint a zsemlekocka.
Mivel a tészta köret jellegét itt feltétre módosítottam, nem tálalhatom rizzsel vagy krumplival (ráadásul krumplit is főztem a gombócba), valami szósz, mártás, vagy főzelék jöhet csak szóba. A vadas mártás a kedvencem, de most ezen is csavartam egyet, jobban mondva kettőt: reszeltem bele zellert is, és apróra vágott kelkáposztát is tettem bele, mert már erősen hiányzott, és úgy döntöttem, jó lesz bele.
Tehát zsíron megpirítottam a lereszelt, illetve felaprított zöldségeket, amikor nagyjából elpároltam a levét, megborsoztam és meghintettem liszttel. Ezt pár percig tovább pirítottam, majd belekevertem két deci finom házi tejfölt, és amikor sikerült szépen elkeverni, nyakon löttyintettem az előlőleg elkészített keramelles lével, hogy kezdhessem elölről a kevergetést. Ezután már csak némi vízzel kellett beállítanom a sűrűséget kedvem szerint, lefedtem és főztem fél óra hosszat. Ezt követően kapott egy kanál mustárt, a citrom maradék lereszelt héját, némi többlet borsot és sót, mert nem ment át a kóstolási teszten. Meg is törhettem volna botmixerrel, de úgy gondoltam, ha a régi szép időkben, az Osztrák-Magyar Monarchia idején, a Knödelek, Nudelek és Trudelek fénykorában botmixert nyomtak bármibe is, hogy szép, fényes, hígacska szószt kapjanak, akkor megeszem a süvegem. (Mondanom se kell: süveg helyett ezt a finom ételt fogyasztottam el...)
Végül feleségem gyúrta meg a tésztát az ő különleges tehetségével. Nem dögönyözi, nem nyög, nem erőlködik, nem tudom, hogyan csinálja, csak beledugja a kezét, kicsit matat benne, és percek alatt csodálatosan homogén és remekül nyújtható tésztát produkál. Persze nyújtás nélkül tölti még ezzel az omlós, darabtalan töltelékkel is, hurkára alakítja a tésztát, levág egy centis szeletet, kicsit széthúzza, közepére biggyeszti a pépet és begombolyítja, végül a két tenyere közt begömbölyíti. Már lehet is kifőzni. Széles lábosban, hogy 15 gombóc kényelmesen elférjen benne, bő, forró, lobogó sós vízben főztem ki. Mikor feljöttek a víz színére, főztem még öt percig, és mikor kitelt ez az idő is, szűrőkanállal az előre odakészített, forró zsírban elkevert petrezselymes-sós tejfölbe szedtem. Kis keverés, bevonta a tejfel, még egyszer 15 gombóc a másik töltelékkel, főzés, kiszedés, megforgatás, lehet is tálalni...
